2008. VI. 03.
- Hiányozni fog! – szólt egy kislány.
- Persze, te is hiányozni fogsz Jamie. – szólt a férfi oda sem figyelve. Egy órája özönlöttek hozzá az emberek, mindezt csupán azért, mert egy évre elutazik.
- Csókolom Dr. Wilson. Hoztam csokit is! – jelentette be lelkesen Julia.
- Köszönöm, Julia – felelte félig bosszúsan Andy, és mikor Julia már nem láthatta, a többi csoki közé dobta a lány ajándékát.
- Én nem hoztam csokit – lépett be az ajtón egy Andyvel egyidős nő – Remélem nem baj. – A férfi szomorkásan elmosolyodott.
- Jól vagy? – kérdezte barátja arcát fürkészve Victoria.
- Persze – hazudta a kérdezett.
- Biztosan?
- Nem. Vicki, tudod milyen nehéz ez nekem.
- Tudom, hiszen nekem is az – Andy közelebb lépett barátnőjéhez, majd vissza is lépett.
- Nagyon fogsz hiányozni, ugye tudod?
- Te is nekem...
- Victoria – Andy újból közelebb lépett, azonban most nem ismételte meg visszafelé – Szeretném, ha tudnád, hogy…
- Doktor úr, még legalább százan szeretnének elbúcsúzni magától – szólt be az ajtón egy ápolónő – Kérem, ne most… Vagyis, tudom, hogy ez sokáig tartana…
- Hilda, kérem. Küldje a következőt.
*
Két óra leforgása alatt Dr. Andy Wilson az összes betegétől, követőjétől és ’’rajongójától’’ elbúcsúzott, ami azt jelentette, visszatérhet Victoriához, aminek kifejezetten nem örült. Szerette, épp ezért volt olyan nehéz a búcsúzkodás tőle.
- Végeztél? – lépett be a nő.
- Igen… - Victoria odalépett a férfihez, mire az megborzongott.
- Victoria – Andy még közelebb ment. Annyira, hogy már alig volt pár centi köztük. Lassan végigsimított szerelme ajkain, majd két lépést hátrált.
- Mond csak, ezt direkt csinálod? – kérdezte Victoria bosszúsan.
- Vicki, én csak… Tudod, annyira vágyom rá, hogy megcsókoljalak, de mégsem akarom. Nem szeretném még nehezebbé tenni…
- De ha nem teszed meg, bele fogok őrülni – szólt a nő, majd addig közelített szerelme felé, ameddig az a falba nem ütközött – Ugye nem akarod, hogy, azt higgyem, nem is szeretsz? – a férfi visszafojtotta lélegzetét, majd megrázta a fejét.
- Akkor? Miért nem teszed meg?
- A fenébe Victoria! – kiáltotta Andy és lassan megcsókolta szerelmét. Pár perccel később, mielőtt még elmélyülhetett volna a dolog, elhúzódott.
- Nem csinálhatjuk ezt! Kérlek, menj haza!
*
Ahhoz, hogy számotokra a történet érthető legyen, ismernetek kell az előzményeket. Dr. Andrew Wilson három évvel ezelőtt találkozott Victoria Truffellel (Truffel mint trüffel xD)
- Neve?  - kérdezte az asszisztens.
- Victoria Truffel.
- Truffel? Ugye most csak hülyéskedik? – kérdezett vissza az asszisztens vigyorogva.
- Nem! – a nő elképedve bámult rá – A nevem Victoria Truffel!
- Nos ez esetben – komorodott el az asszisztens – bemehet. Az adatait később vesszük fel.
- Jó napot! – köszönt a doktor fel sem nézve előző betegének adataiból.
- Jó napot – köszönt illendően Victoria, mire Andy rögtön felnézett.
- Milyen gyönyörűen cseng a hangja – jegyezte meg magában – És milyen gyönyörű. Ilyen szemeket nem találsz sehol… NEM! Hiszen, ő egy beteg, így hát betegként kell rá tekintenem.
- Nos, mi a… Mi a panasza? – kérdezte akadozva.
- Jelenleg semmi, hála az égnek, csak szeretném, ha mostantól maga lenne az orvosom. Próbáltam hívni az asszisztensnőt, de azt mondta, ezt magával intézzem el.
- Igen, ezt… Ezt nálam kell – gondolatban hálát adott az égnek, hogy ez az ő dolga. Utálta felvenni mások adatait, hiszen ő egy orvos, vagy mi a franc, de emellett a nő mellet, külön örült neki. Lehuppant számítógépe elé.
- Neve?
- Victoria Truffel.
- Truffel? – kérdezett vissza Andy gyanakodva – Mint a sütemény?
- Igen – Victoria mérgesen nézte az orvost – Miért annyira érdekes ez mindenkinek?
- Hát tudja, a trüffel egy sütemény…
- Tudom – Victoria ferdén tekintett az orvosra – És?
- Semmi… Született:
- 1978. November 29.
- Komolyan? – kérdezte Andy kedvesen – Én harmincadikán – Victoria elmosolyodott
- Komolyan.
*
Dr. Andy Wilson gondolatai ettől a pillanattól fogva csak a Truffel lány körül forogtak. Folyton arra várt, mikor sétál már be a rendelőjébe, ám ez a pillanat váratott magára. Egy nap azonban, munkából hazafelé menet szó szerint beleütközött a nőbe.
- Jaj, Istenem, annyira sajnálom! – szabadkozott Victoria.
- Semmi gond!
- Dr. Wilson? – kérdezte a nő csodálkozva – Maga mit keres itt ilyenkor?
- Lejárt a munkaidőm. Hát maga?
- Én is éppen a munkából igyekszem haza… Jaj, a rajzaim! – kiáltott fel Victoria keservesen – Az összes elázott…
- Annyira sajnálom! – mondta a doktor, miközben hálát adott az égnek a lehetőségért – Meghívhatom esetleg valahová, hogy kárpótoljam?
- Ugyan, hiszen nem a maga hibája!
- Szerintem, pedig igenis az – erősködött Andy.
- Nos, ha annyira szeretné…
*
- Egyébként mit dolgozik? – kérdezte érdeklődve Andy.
- Alaprajzokat készítek. Innen a rajzok.
- Értem – válaszolta a doktor – Kérdezhetek valamit?
- Persze.
- Nincs kedve holnap velem vacsorázni?
- Ho-hogyan? – Victoria elpirult – De, nagyon… Szívesen.
*
- Milyen ez a ruha? Őszintén. – kérdezte Victoria barátnőjétől.
- Vicki! Tökéletes! Nem értem mit idegeskedsz. Ez csak egy randi…
- Nem randi. Csak vele vacsorázom.
- Kivel? – kérdezte Kristin közömbösséget tettetve.
- Nem jó taktika. Továbbra sem vagyok hajlandó elárulni.
- Vickiiii! Légysziii!
- Kristin, ne viselkedj úgy, mint egy gyerek! Ha annyira akarod tudni, a neve Andy.
- Az orvos? – sikantotta Kristin izgatottan.
- Honnan veszed? – kérdezte Victoria, azonban hangja elárulta.
- Szóval Dr. Andy Wilson randira hívott?
- Kristin, nyugodj meg, nem kell nagydobra verni!
- Nem kell nagydobra verni? VICKI! Andy Wilson a legszexibb pasi a városban!
- Nos, ha innen nézzük – Victoria elpirult.
- Szóval neked is tetszik! TUDTAM!
- Persze, hogy tetszik. Ráadásul olyan kedves. Bár…
- Bár?
- Kiröhögte a nevemet…
- Szívem, ne sértődj meg, de: Ki nem?
- Na de Kristin! – Victoria szikrázó szemekkel bámult barátnőjére – azért ez gonosz volt.
- Victoria. Akkor is Truffel vagy, ami nevetséges.
- Köszönöm Kristin, igazán jó barátnő vagy…
*
Nem sokkal később Kristin csöndben megbújt a sarokban, míg Victoria a ’’lovagjára’’ várt.
- Kopogtak – suttogta izgatottan Kristin.
- Nyugi, Kristin, én nem izgulok ennyire! – ez persze hazugság volt. Victoria majd’ elájult az idegességtől. Kinyitotta az ajtót.
- Jó napot! – köszöntötte őt Andy.
- Jó napot – felelte idegesen Victoria.
- Akkor… öhmm… Mehetünk?
- Persze…
*
- Victoria… Tényleg, szólíthatom Victoriának?
- Persze, tegeződjünk! Ha ez önnek nem probléma…
- Nekem nem… Remélem… Neked sem…
- Nem, dehogy. Ha zavarna, nem kértelek volna meg.
*
Az este mindkét fél véleménye szerint csodálatosan telt, nagyon jól érezték magukat.
- Mit szólnál hozzá, ha… Esetleg jövő héten elmehetnénk moziba…
- Remekül hangzik – mondta pirulva Victoria.
- A részleteken majd… Majd megbeszéljük… Mondjuk, holnapután találkozhatnánk munka után, ha az úgy neked is megfelel. Addigra keresek valami filmet.
- Rendben… Mikor végzel? Odamegyek.
- Komolyan?
- Komolyan.
- Nos, ebben az esetben: Négykor.
- Rendben – mosolyodott el Victoria – Négyre ott leszek.
*
- Úristen, le kell tennem, Vicki hazaért! – halotta Victoria, ahogy belépett az ajtón.
- VICKIII! – sikította barátnője.
- Kristin. Először is: ez társas ház, mások szeretnének aludni. Másodszor: te végig itt voltál?
- A válaszaim: Jól van, na, és igen. De most mesélj. Minden részletre kíváncsi vagyok!
- Renden, akkor ülj le, elmesélem!
*
- Cimbii! – kiáltotta Emil, mikor Andy hazaérkezett.
- Emil, te… Mióta vagy itt?
- Amióta elmentél. Kristin mesélte, hogy randid van a legjobb barátnőjével.
- Kristin az a kis szőke nőci?
- Kristin nem nőci, de igen, róla van szó.
- Ha nem nőci, akkor micsoda? Pasi? – kérdezett vissza Andy.
- Andy… Mindegy, nem érdekes… Mindent hallanom kell. Dalolj kicsi rigó!
- Buzi vagy, Emil?
- Andy!
- Rendben van, rendben van…